Szakápolás, házi betegápolás Budapesten
A Kék Angyal Házi Betegápoló Szolgálat 1994. óta működik Budapest egész területén. Jelenleg több beteget látunk el otthoni szakápolás keretén belül, a meglévő 800-1000 vizitkeretünk terhére, mint tisztán szociális ellátásra szoruló önfinanszírozó beteget.
A betegellátás a nap 24 órájában az év minden napján folyamatos, az igényeknek megfelelően. Miután két és fél évig semminemű állami támogatást nem kaptunk, a működőképességünk megtartása érdekében magas színvonalú szolgáltatás megszervezésére kellett törekednünk. Ebben az időszakban tehát, csak a fizetőképes kereslet ellátására tudtunk vállalkozni. A beteg, illetve a hozzátartozó bármilyen problémával fordult hozzánk igyekeztünk azt megoldani. Így alakult ki, hogy a porszívózástól, akár az intenzív osztályos ellátásig mindenre tudtunk vállalkozni, természetesen a megfelelő szakembergárda megszervezése mellett.
1996. decemberében kötött velünk szerződést a MEP (MEGYEI EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÓ PÉNZTÁR) otthoni szakápolási feladatok ellátására.
Kezdeti időszakban még a szakma is keveset tudott az otthoni szakápolás lehetőségeiről, ennek tulajdonítjuk, hogy ebben az időszakban nagyobb hangsúlyt kapott a szociális jellegű ellátás. Az idő múlásával kiegyenlítődött az egészségügyi és a szociális tevékenység. Jelenleg több beteget látunk el otthoni szakápolás keretén belül, a meglévő 800-1000 vizitkeretünk terhére, mint tisztán szociális ellátásra szoruló önfinanszírozó beteget.
A legmagasabb százalékban a vegyes ellátás mutatható ki, vagyis a MEP által biztosított vizitbe, vagy bele tudjuk sűríteni a szakápolást és a szociális gondoskodást, illetve a házi segítségnyújtást vagy a beteg és/vagy hozzátartozó téríti meg ezt. Törvény adta lehetőségeket igyekszünk minél szélesebb körben betegeink rendelkezésére bocsátani, még akkor is, ha ez időszakonként nehéz gazdasági helyzetbe hozza a társaságot.
A hat év alatt szolgálatunk több mint 400.000 ápolási órát teljesített. Statisztikai adataink alapján - annak ellenére, hogy a 24 órás ellátástól a heti 1-szeri 1 órás fürdetésig minden időtartam előfordul az ellátás során - egy betegre eső átlag ápolási óra naponta 2 és 3 óra között mozog.
Tapasztalataink azt mutatják, hogy a beteg egészségügyi és szociális státuszát lehetetlen különválasztani. Ennek a megállapításnak igazolására működésünk során több száz példát találtunk. A nálunk ellátásra kerülő betegek egészségügyi ellátásának finanszírozása jó részt megoldottnak tekinthető (MEP), továbbra sincs azonban megoldás a házi segítségnyújtás körében elvégzett feledatok finanszírozását illetően. Betegek részéről természetes igény mutatkozik e két ellátási forma jelenleginél koordináltabb, hatékonyabb, összevont működésére. Nem tudják megérteni (mi sem), miért kell máshová fordulniuk, ha a katéter cserén kívül ebédelni is akarnak naponta. A betegek szempontjából a saját problémájuk a legfontosabb és nem érdekli őket igazán, ki és miből oldja meg a gondjaikat, csak azt szeretnék, hogy a megfelelő komfortérzésük minél nagyobb fokban és minél tovább megtartható legyen, lehetőleg úgy, hogy ne kelljen elhagyni biztonságot jelentő otthonukat.
Információ: www.kekangyal.hu